Bájos lapátkezek
Amikor évekkel ezelőtt először megláttam a fotót erről a kaktuszról, azonnal szólt hozzám: egyszer fess meg engem! Akkor ennek a bájos természeti képződménynek a kacskasága, irreálisan kedves formája fogott meg. Az csak halványan derengett bennem, hogy a lapátfülekre és integető kezekre emlékeztető vonalaknak milyen hangsúlyos szerepe lesz az önismereti utamon.
A kép születése – kaspózzunk!
Festés közben ólomsúlyúnak éreztem a múltam, a megértése és megfejtése lehetetlennek tűnt. Ahogy haladtam a vásznon az ecsettel, biztossá vált, hogy – bár az eredeti fotón nem szerepelt – szükség lesz egy kaspóra, méghozzá olyanra, ami szimbolizálni tudja mindazt, ami a múltamban koszlott, elavult, ósdi, lepattogzott.
Tápláló nehézség
A cserépbe aztán föld került, tömör, életerős, fejlődést és táplálást ígérő föld. A gyökerek és a levelek szerteszét ágaznak, van köztük rövidebb, hosszabb, formásabb, csámpásabb. Mind az enyém. Mindet ismerem. A lapátfülek- és kezek integetése annak az embernek szól, aki tudja, honnan jön, hol van. Tud örülni, nevetni magán, és nem akarja megúszni a kacska utakat.
A te kacska múltad
Mindannyiunk múltja kacskaságokkal teli. A TALÁLKOZÁS a te múltaddal való szembenézés képe is, amely arra emlékeztet, hogy integess vissza a múltbéli magadnak, és örülj neki, hogy azzá formált, ami most vagy!
